0
Tájékoztatjuk kedves vásárlóinkat, hogy üzletünk március 29-től, április 1-ig zárva tart.

Arte és Tubadzin csempék, padlólapok, díszcsíkok, dekorok és mozaikok

A fürdőszobai csempéknek nem kell hétköznapinak lenniük, sőt, lehetnek akár egészen extrémek is - mint például az Arte és a Tubadzin termékei.

A szokványos fürdőszobai csempe fehér, vagy legalábbis ez jut a legtöbbek eszébe, ha meghallják ezt a kifejezést. Tény, hogy a fehér továbbra is népszerű, ám napjainkban már olyan széles választék áll rendelkezésre különféle színű és mintázatú fürdőszobai csempékből, hogy ember legyen a talpán, aki könnyedén képes választani közülük. Annak, aki ragaszkodik a fehérhez, de valami igazán különlegesre is vágyik egyben, a Tubadzin, illetve az Arte csempéi között érdemes keresgélnie, hiszen akadnak közöttük már-már extrémnek is mondható típusok is.

Mindkét gyártó Lengyelországban készíti meglehetősen egyedi termékeit, és mindkettő olyan minőséget, illetve formaterveket tesz le az asztalra, aminek köszönhetően egy lapon említhetőek az olasz csempegyártókkal. A választékuk igen széles, szinte minden stílusban gyártanak fürdőszobai csempéket, és meglehetősen népszerűek azok között, akik szeretik a különleges megoldásokat.

A Tubadzin csempéi között található az All In White kollekció, amely a nevével ellentétben nem csupán fehér fürdőszobai csempéket tartalmaz. A formák tekintetében a hatszögletűtől a téglalapig mindenféle csempe beszerezhető e kollekcióból, de különleges, poszterhatású csempeképet is választhat az, aki szeretné valami egyedivel feldobni a fürdőszobáját. Az igazán érdekes azonban a különböző térbeli mintákkal ellátott típus. Az Arte csempék között szintén számos különlegesség fedezhető fel, de azok számára lesznek igazán vonzóak a márka fürdőszobai csempéi, akik rajonganak az Art Deco stílusért.

Amennyiben felkeltettük az érdeklődését az Arte és Tubadzin csempéi iránt, tekintse meg webáruházunk kínálatát, válasszon, majd rendeljen mindössze néhány kattintással, ha pedig kérdése lenne termékeinkkel, vagy a rendelés menetével kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

Közzétéve: 2021-október